Mivel én nem tudok fordítani ,köszönöm Evangline-nak és Adry-éknak az emilieautumn-lair-ról a fordítást.
Még egyszer: ez nem az én munkám. Köszönöm.
A vitatott hegedűművész
By Ray Harkins
Be kell vallanom, Emilie Autumn-t egy YouTube-os videóban láttam meg először, amint egy teljesen őrült szólót játszott elektromos hegedűn. Ki gondolta volna, hogy pár év múlva ezzel a roppant tehetséges, vegan művésszel fogok dolgozni?
Emilie koncertjeit elég nehéz leírni – láthatóak burleszk táncok, őrült hegedű szólók, és néha még tűz is. Ó, említettem már, hogy a fellépései majdnem 3 órásak? Minden koncertje olyan élmény, amit sosem fogsz elfelejteni. Csekkoljátok a következő interjút, amelyben Emilie beszél a vegan életmód előnyeiről, elmondja miért fantasztikusak a patkányok, és a McDonalds miért szar.
Örömmel halljuk, hogy vegan életmódot folytatsz! Hogyan döntötted el, hogy váltasz? Egy könyvet olvastál erről, láttál egy videót, vagy esetleg egy barátod inspirált?
Meglepő módon teljesen egyedül jöttem rá. 11 évesen lettem vegetáriánus, mert egy nap a hamburgeremet bámultam, és a fiatal logikám beindult. Nem tudtam megérteni, hogy miért van az, hogy egy tehenet meg kéne ennem, ugyanakkor a lovamat nem, vagy egy csirkét meg kéne ennem, a kutyámat pedig nem, és a kis agyam robbant egy kicsit. Egy ideig csak bámultam a hamburgeremre, és megpróbáltam megbarátkozni a gondolattal, hogy bizonyos fajokat megenni teljesen oké, amíg másokat nem, és hirtelen fizikailag lehetetlennek tűnt, hogy megegyem a hamburgert, mintha ez lenne a világ legtermészetellenesebb dolga. Nem tudnék egy tehenet megenni – se semmi mást, aminek szülei voltak – és ezt anyukámnak is elmondtam. A családból senki sem volt vegetáriánus, de anyukám megértő volt, és engedte, hogy azt csináljak amit akarok, és nem piszkált ezzel. Elkezdtem saját magamnak főzni, így ez sem volt probléma számukra, végül pedig egész jó szakács lett belőlem! Vegan csak kicsit később lettem, mert 11 évesen nem sokat tud még az ember az ilyen dolgokról. Tinédzser koromban olvastam először arról, hogy milyen körülmények között tartják a tejtermelő állatokat – mesterséges és káros ketrecekbe zsúfolják őket. Szóval a vegyszereknek, aminek a tej- és tojástermelő állatokat alávetik, és az embertelen bánásmód tudatában nem tudtam elképzelni, hogy ha megeszem azt, ami belőlük jött ki, olyan szörnyen egészséges lenne a testemnek és a lelkemnek.
...
Hogy érzed, a vegan életmódot könnyű követni, amikor az országban turnézol? Mik a kedvenc éttermeid vagy ételeid?
Személy szerint egész egyszerűnek találom a vegan táplálkozást a világ minden pontján, mert imádok egyszerűen csak gyümölcsöket, zöldségeket, magokat, és ilyesmiket enni. Elég könnyű kielégíteni; nincs mindig szükségem a legújabb húspótlóra vagy szója sajtra, ugyan ezek is a bevásárló listámon vannak, és a buszunk is általában tele van. Vannak olyan nemzetközi konyhák is, amelyek kifejezetten vegan/vegetáriánus barátok (a bandámban minden lány vegetáriánus) – mint pl. az indiai, mexikói, a mediterrán és az ázsiai – szóval kitesszük a veg-radarunkat és lokalizáljuk az ilyen helyeket, amikor új városba érkezünk. Természetesen gyakran van olyan szerencsénk, hogy kifejezetten hozzánk hasonlók számára készültek – ilyen például a The Chicago Diner (egy nagyszerű hely, hogy a nem vegan barátaidat sokkold egy hihetetlenül mennyei vegan sütivel; már rengeteg embert sikerült ott elkápráztatnom); a Pick Me Up Café, szintén Chicagoban (nagyon jó hely a késői, koncert utáni összejövetelekre); a Lula’s Sweet Apothecary vagy a Blossom New Yorkban; az Electric Lotus Los Felizben, Californiában, és még pár hely Los Angelesben. Ezeknek az imádnivaló étkezési gyöngyszemeknek a felkutatása legalább akkora élvezete a turnézásnak, mint tiszta vécét találni egy koncert helyszínén.
Több dalodban is a személyes gondolataidról vagy az életedben legyőzött akadályokról énekelsz. Van olyan dal, amiben az állatok jogaival vagy jólétével kapcsolatban mondasz el valamit?
Hát, annyira szó szerint még nem, mint mondjuk Morrusseytől „A hús gyilkosság”, de van egy kiemelkedően gyakori témám, ami az irományaim többségében szerepel – az esélytelen küzdelem, és ezt személy szerint az állatok jogaira és a feminizmusra is értem. Tudom, hogy furán hangzik a kettő összekapcsolása, de megpróbálom kifejteni hogy látom mindezt. Kezdésnek egy sznob seggfej leszek, és Gandhitól idézek: „Egy nemzet nagyszerűsége és erkölcsi állapota könnyen megítélhető az alapján, ahogy az állatokkal bánnak.” Na most, egy társadalom állatokkal való bánásmódja könnyen összekapcsolható a nőkkel való bánásmódjukkal, és a tény, hogy nem szeretem ezt mondani, nem fogja kevésbé igazzá tenni. Ahogy egy társadalom az állatokkal bánik határozott, és vakítóan egyértelmű kapcsolatban áll a nőkkel való bánásmódjukkal, mert az embertelen az embertelen, és a vezető réteg (illetve vezető nem, ha már itt tartunk) viselkedése egy élőlénnyel kiterjed minden más nála alsóbbrendűbb dologra/személyre. Tehát csoda, hogy a nőkkel és az állatokkal kapcsolatban a jelenlegi "civilizált" társadalmunkban a legnagyobb gonoszok rendelkeznek? Legfeljebb annyi különbséggel, hogy ha egy tehenet leölnek, akkor az nem személyes. Amikor egy nőt megerőszakolnak, az általában az, és erről rendszeresen írok is.
Mit gondolsz az olyan cégekről, mint pl. a McDonalds, akik olyan termelőktől vásárolják a csirkéket, ahol először levágják a csirkék csőrét forró pengével vágják le, eltörik a szárnyukat és a lábukat, majd úgy rakják őket be a tolltalanító tartályba, hogy az állatok még mindig élnek, és teljesen tudatuknál vannak; ahelyett hogy olyan termelőkre váltanának, akik kevésbe kegyetlen módszerekkel vágják le őket?
Emlékszem, amikor először olvastam azokról az aktivistákról, akik tudván, hogy nem fogják tudni megállítani az állatok megölését, hihetetlen erővel egy kevésbé kegyetlen módot találtak ki a megölésükre. Jó lenne azt gondolni, hogy a McDonaldshoz hasonló cégek legalább meghallgatnak minket, érted? Igen, teljesen megszeretnénk állítani az állatok lemészárlását, de manapság teljesen reménytelennek tűnik, és semmit sem tudunk elérni ezekért az élőlényekért. Istenem, a hihetetlen emberiség pedig nyugodtan és boldogon csak annyit mond, hogy "Nem tudom ma mindeteket megmenteni, de a fejembe és a szívemben mindent meg fogok tenni, hogy feltaláljak valamit, ami kevesebb fajdalommal fog megölni." Nem tudom megtudnám-e tenni. Szóval ez egy újabb opcióként lett kitalálva a cégeknek, és a tény, hogy nem élnek ezzel a lehetőséggel, csak egy újabb pofont adtak azoknak, akik segíteni próbálnak.
Úgy tudom, hogy szokatlanul imádod a patkányokat. Honnan jött ez a szeretet feléjük, és jelenleg vannak rágcsálóid?
Valóban, hihetetlenül imádom őket! Mindig is mélyen vonzódtam a patkányokhoz – részben azért is, mert nagyon negatívan és rosszindulatúan ábrázolják őket, és ez személyes szinten is közel áll hozzám – de legfőképpen azért, mert a patkányok megdöbbentően intelligens állatok, legalább olyan nagy személyiségük van, mint amekkora szívük, és sokuk sokkal nagyobb szeretetre képes, mint a legtöbb ember, akit ismerek. A humorérzékük is sokkal jobb.
A fellépéseimen az első karakter, amivé átalakulok (rengeteg jelmezem van, amit mind fel is veszek a 2-és-fél-órás darabomban) az a Patkány Királynő (Rat Queen), és vannak füleim, meg egy nagyon szép ékszerekkel kirakott farkam is. Tulajdonképpen a kabala, ami köré az egész Asylum épül – a világ, amiben színpadon, és egyébként is élek – a patkány, de nem akármilyen patkány! A Pestis Patkány (Plague Rat) , a legnagyszerűbb elnyomott mindközül, mert mind nagyon jól tudjuk (legalábbis kéne), hogy sosem a patkányok terjesztették a pestist – azok a bolhák voltak! Kábé úgy, mint ahogy nem is pontosan a nők okozták a férfiak elesését, de, mindegy… Mindenesetre a lógónk a tökéletes sziluettje az egyik patkányomnak, Sir Edwardnak, aki mellesleg az Asylum Plague Rats Ligájának nagykövete. Basil a társa, és ahogy beszélünk, mindketten a vállamon alszanak. Elég híressé váltak, és róluk készült rajongói ajándékokat, festményeket, szobrokat, és kézzel készített plüssállatokat kapok mindennap!
A legnagyobb állatok jogaival kapcsolatos témák közül – állatok elfogyasztása, ruhák készítése belőlük, vagy kísérletek – melyiket viseled leginkább a szíveden és miért?
Erre elég nehéz válaszolni, nem? Olyan, mintha azt kérdeznéd, hogy „mit látnál szívesebben? Ha a barátodat megrugdosnák, megégetnék, megnyúznák vagy csak felképelnék?” Az általad említettek közül mindegyiket nagyon fontosnak tartom.
Ha létrehozhatnád a saját kampányod a peta2-nak, mi lenne az?
Legszívesebben a patkány karakterrel és jellemzőivel tanítanék – rengeteget jelentenek nekem. A legjobb barátaim, és magamat látom bennük. Tudom, hogy furán hangzik, de nem érdekel. Az utóbbi pár évben körbeutaztam az egész világot, egy erősen patkány-témájú zenei produkcióval, és most adtam ki a könyvemet, a The Asylum For Wayward Victorian Girls-t, amiben a patkányok a vezető karakterek (ők beszélnek) – így rengeteg rajongóm tanult ezekről az állatoktól, megismerte őket, megmentette őket attól, hogy kígyók eledelei legyenek. Otthont, életet, szeretetet, tiszteletet adtak nekik, és őszintén szólva erre büszkébb vagyok, mint bármi más munkámra.
Mit tervezel 2010-re – személyesen és zeneileg?
Varázslatos módon minden összejön mostanában. Az Opheliac – Deluxe Edition nemzetközi megjelenésével és a korábban említett életrajzi könyvemmel, és az őrült, burleszk, rock cirkuszom turnéjával úgy érzem, hogy végre hátradőlhetek egy pillanatra, elengedve magam abban a világban, amin már nagyon régóta dolgozok. Nézni a patkányfüleket viselő, szó szerint minden korosztályból való rajongóimat felbukkanni a koncertjeimen szintén része ennek. Zeneileg, elkezdtem arról írni, hogy mi történik, amikor a kísérleti patkányok kitörnek a ketrecükből, és erről fognak szólni a következő dalaim is – szóval készüljetek, mert nem a gyenge idegzetűeknek készül! Ennek ellenére nagyon jó móka lesz.
Nagyon köszönöm az alkalmat, hogy beszélhettem ezekről, a számomra fontos dolgokról. Most mennem kell készülődni, mindjárt showtime.
(Fordította:Evangline)
Egyszerűen... akarom azt a könyvet.
Bánkály~
