Ahogy visszagondolok arra a keserédes érzésre ,mikor kint álltam és vártam..
Énekszót hallottam és egy percre azt éreztem ,mintha a saját életemnek pont én nem lennék a része.Abban a percben a szememet lehunyva hópelyheket láttam a ház előtt,jeges havat és belül éreztem a hideget. Aztán virágok nyíltak és elmentek mellettem ismerős arcok,de.. egy se nézett rám. Egy könnycseppet töröltem le az arcomról a következő pillanatban,aztán hallottam,hogy mennünk kell.
Hazafele aludtam. nem akartam újra átélni az éber álmom.
Aztán...a mai nap.. hát.. suli.nem történt sok érdekes dolog,de megnyugtatott és egy kis boldogsággal telítette el a szívem ,hogy apu végre megint bejött :3
Sokat hülyültünk vele meg Satoshi-kunnal:"D fáj~~
itouval egész németen Versailles-t hallgattunk. Jólesett.
Énekkar...tragédia. komolyan.
Igazából csak végigunatkoztam,de előtte a tanár odahívott magához és ezt mondta: "Nem zavar,hogy senkit se érdekelsz?" Először csak bámultam rá,aztán rájöttem,hogy az osztályra érti. Rávágtam,hogy 'nem érdekel.' Erre ő azt válaszolta,hogy.. "Nem értem miért nem megy oda hozzád senki ,pedig olyan aranyos kislánynak tűnsz"
....:""DDDDDD
Rühellem ha egy tanár bele akar szólni az életembe ,mert úgy hiszi a magánéletbeli kérdésekről ugyanúgy kioktathat mint az anyagról amit magyaráz ,csak mert diplomája van.
Csendben vagyok,de mindent végigcsinálok...és nem zavarok senkit.
Nem is akarok.Lehet,hogy így nem érdeklek senkit ,de suliban azóta mindig ilyen vagyok.
Na ez hosszú lett x3
U.i.:
6 és fél kemény hónap után...nem felejtettem el..de rájöttem,hogy nem is ez a fontos. Azzal törődöm ezentúl ami számít,és azokkal akik fontosak~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése