Nos....eljutottam egy bizonyos ponthoz amikor azt mondom:"Nem akarok beszélni róla"
Nem panaszkodom többet mert nem segít rajtam.Eddig ha ide leírtam mi a frász a bajom megkönnyebültem.
Most nem tudom....szavakba foglalni,mert rögtön sírni kezdek.
Sokmindent mondanék,de kit érdekel?
Hisz csak etetem magam azzal,hogy ........ hogy van ami nem múlik el.
Hogy jó lesz a vége....
Etetem magam azzal,hogy kellek valakinek,pedig már senki sem néz felém...
Ez az érzés...én...már megint....
Egyedül maradtam?
"Boku wa... (Egy kicsit)
Sukoshi dake warui ko ni natte shimatta you desu (Rossz gyerekké váltam)
MASUTAA ...douka...douka sono te owaresete kudasai (Mester... bárhogy...bárhogy is alakuljon,kérlek saját kezeddel vess véget ennek)
MASUTAA no tsurai kao...mou mitaku nai kara..."(Mert én...már nem akarlak többé szomorúnak látni)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése