Oké ez életem első balladája ....remélem nem lett annyira pocsék ^^""
Megjegyezném az egész kitaláció és semmi köze egyetlen élő emberhez se vagy bármilyen eseményhez konkrétan...
Mit nem gondolt egy mocskos lelkű asszony egy nap?
Bármibe kerül megtalálja a módot amivel ő is tisztának látszhat.
"Hiábavaló lenne az önámítás" -szólt-
"Szennyezett vagyok , én is tudom jól.
A könyvek mind untatnak,
És még ha jól is mutatnak
A férfiak se különbek náluk
Ismerem jól minden 'fajtájuk'
Mindent mi történt elfelejtenék szívesen
Mássá kell válnom ez az egyetlen esélyem"
Az ablak felé indult és énekelni kezdett
A madarak sem tudtak volna szebben
Hirtelen elhallgatott, a tükröt kémlelte
Úgy mintha az valamilyen titkot rejtene
Pár percig várt majd saját kezével betörte azt,
S keservesen próbálkozott meg az énekkel újra
De érezte nem megy neki így a nóta
A kezéből ömlött a piros vér
Nevetve szólalt meg újra
"Ennek minden cseppje kincset ér"
A piros nedű végigfolyt fehér ruhája hosszú ujján
A nőnek újabb ötlete támadt ennek láttán.
Kirohant a szobából és szinte félőrülten
Vert szét minden tükröt lassan szépen
És miután elvégezte ezt a munkát
Észrevette az ablakban a saját arcát...
Egy nap a temetőben sétáltam
A nagyanyám sírjánál megláttam
Egy elég furcsa embert
Meg akartam szólítani mert
Nem értettem mit kereshetett ott
De nem figyelt rám
Csak ennyit mondott
"Miattam volt az egész
Hisz nem mondtam el
Hogyha rossz irányba mész
Majd önmagad emészted
És nem mondtam el azt se
Mennyire 'tisztának' tűntél aznap
De nyugodj meg többet nem zavarlak"
Aztán letett a sír mellé egy hatalmas csokor fehér rózsát
Ez nem volt furcsa,de amint elment onnan mind pirossá vált....
